Kedves Naplóm!:)

Vazzeg, mennyire utáltam általános iskolában, amikor a nyári szünetről naplót kellett vezetni.  Aztán amikor versenyszerűen teniszeztem, szintén edzésnaplót kellett írni, persze azt is szabotáltam. Most viszont senki nem kényszerített rá, mégis úgy döntöttem, hogy elkezdek írni egy internetes naplót, életemben az elsőt! 

Blogot sok indíttatásból lehet írni. Van, aki politikai népszerűségét kívánja növelni vele (remélem már nem sokág...). Van, aki művészi  hajlamait éli ki benne, és olyan is van aki annyira trendi, hogy nem hiályozhat a blogja az internetről.

Mindezekkel szemben ami miatt én blog-írásba kezdek az nem más, mint  hogy Ti tudjátok, hogy mi történik velem, és a kommentjeitekből én is megtudjam, hogy mi a helyzet a barátaimmal odahaza. És nem titkoltan persze azért is, hogy ne kelljen minden sztorit 100-szor leírnom az emailekben :)! Példaképem nem lehet más, mint Dávid öcsém, de az ő Erasmus -blogának irodalmi szintjét természetesen nem lehet célom megközelíteni.

Szóval a kaland talán ott kezdődött, hogy édesapám kihozott Heidelbergbe, és itt felejtett.

Állítólag  minden kezdet nehéz. Nagyon furcsa érzés, ha a világ bármely pontján veszel egy mobiltelefonot, és összesen három helyi telefonszámot tudsz belementeni, amiből  az egyik a kollégium részeges házmesteréé, a másik a soha nem látott helyi vizilabdaedzőé, a harmadik pedig egy régi haveré, egy 80 km-rel odébb fekvő városból.  Másrészről viszont kimondhatatlanul izgalmas szitáció az, amikor egy teljesen új helyen tiszta lappal kezdhetsz mindent, és elölről építheted fel az életed. A párizsi Erasmus év elején már megtapasztaltam, hogy milyen, amikor ledobnak valahova, ahol nem beszéled a bennszülöttek nyelvét, nincs szállásod, de van 30 kiló csomagod, és ráadásul elered az eső...Most ennél klasszisokkal jobb helyzetben vagyok:  beszélem a nyelvet, kaptam szállást, immár 50 kiló csomagom van, és itt még a nap is sütött amikor megérkeztem!

Ettől függetlenül Párizsban még a legmocskosabb motelben is olyan szintű optimizmus töltött el, hogy nem érdekelt hogy a szobámon vezetett keresztül a felső-szomszéd WC-lefolyója, vagy hogy az ágyamról lelógó lában már a zuhankabin ajtaját rugdosta, mert tudtam, hogy pár hét múlva minden kurva jó lesz. De most, az első napokban egyenlőre még nem érzetem át ezt a lendületet...

Az első támaszom a helyi vízilabda csapat volt, akik látatlanban kb. 230 euró átigazolási költséget fizettek azért, hogy náluk játszak. Hogy megérte-e nekik, az nem lehet kétséges, nem is értem így utólag, hogy a magyar csapatomban, a KEAC-ban miért nem kaptam fizetést.:) Mindenesere az első napokban elkeztem edzeni, és rögtön a harmadik napon már meccset játszottunk idegenben. A csapatnak saját busza van (lám-lám, a KEAC-nak még van hova fejlődni...) amivel egy óra alatt odaértünk Heilbronn város vizi vidámparkjába. Nem viccelek, hiszen a körülmények nem biztos, hogy megfelelnek a nemzetközi vízilabdaszövetség szabványainak: a víz kb. 30 fokos, a medence 25 méteres, és az egyik oldalon az 5 méteres vonalat bólya helyett a hatalmas -amúgy legalább sárga - vizicsúzda jelezte... Miután a helyi nyugdíjasklubb aquafittnes szekcióját sikeresen kizavarták a medencéből, már kezdődhetett is a meccs! Nyertünk 10-8-ra, a részletekbe nem mennék bele, mert nem egyeztethetőek össze sportolói múltammal...

Amúgy komolyra fordítva a szót, a csapat egyáltalán nem rossz: A német harmadosztályban egyenlőre feljutó heyen állunk, sok úszóból átnevelt játékosunk van, és persze vannak zselékezű srácok is (persze az új Bencze Danit még nem fedeztem fel közöttük). Az edzői és a csapatorvosi poszton az SV Heidelberg természetesen alulmarad a KEAC-cal szemben, de állítom, hogy így is szoros meccset játszana ez a két csapat (persze attól függően, hogy én melyik oldalon játszanék..:).

 

Rátérve a sokak által várt témákra, elöljáróban annyit kell leszögezni, hogy a német éjszakai élet nem kicsit szokatlan annak, aki a Morison's- Dokk Café- Inside bermudaháromszögben szocializálódott. Mivel a németek köztudottan  pontos emberek, rendes körülmények között (vagyis amikor nincs Bundesliga forduló)  az éjszaka úgy zajlik, hogy 21.00-23.00ig benyomnak a kocsmában attól a három búzasörtől, amit ez idő alatt elfogyasztanak. Ezután 23.00-kor felpattannak az asztalra, elénekelnek egy SS indulóra emlékeztető dalt, ami  a kocsmáros számára annak a csalhatatlan jele, hogy indulhat a buli: Ilyenkor nyitó számnak berakja az örökzöld Makarénát, vagy valami hasonló felejthetetlen slágert. Továbbá minden buli elmaradahatatlan kelléke a Neunundneunzig (99) Luftballon nevű kiválló, mély filozófiai tartalmú Nina-dal. Jelentem, a Bundesliga-frizura a sváb kocsmákban még továbbra is nyomokban fellelhető.

A lakótársaimról még nem is írtam, pedig a későbbi törénetekben még akár főszerepet is kaphatnak. Itt van Cristoph, a német közgazdász-halgató, aki a kollégium kocsmájának kulcsát őrzi (fontos ember), Maria, a 140 centis perui pszichológus (magassarkúban annyi), és egy szőke ukrán bringa, aki még csak jövő héttől lesz életnagyságban megtekinthető.

Apropó, vettem egy alig használt, 5 sebességes, tág csomagtartóval rendelkező, kék Peugeot  - 120 euróért. Mielőtt azt hinnétek, hogy az év üzletét kötöttem, bevallom, hogy jelen esetben egy bicikliről van szó, így az ár inkább drága mint olcsó, de közgazdasági szempontból a lényeg a következőképpen foglalható össze:  Mivel a város minden pontja 20 perc biciklizéssel elérhető a város bármely másik pontjából, Heidelbergben a kerékpár vált a leghatékonyabb közlekedési eszközzé. Ennek megfelelően a biciklik iránti kereselet hatalmas, és mivel a helyi kereskedők nem bizonyíthatóan kartellt alkotnak, így az árak jobban megemelkedtek, mint Miki bá pulzusa egy gyenge ejtés után. Ezért aztán egy eredményes alkudozási folyamat végén kénytelen votam kicsengetni a fenti összeget a Peugeotért, és ajándékba mellé még egy kulcsal nyitható zárat is kaptam!

Az öröm két napig volt felhőtlen, amikor is egy erős perui kávé után sikerült beletörnöm a kulcsot a biciklizárba! Nem volt mit tenni, irány vissza gyalog a használtbringa-kereskedőhöz aki szívesen adta kölcsön  a harapófogóját. Mondanom sem kell, ezzel egy nyisszantással le lehetett vágni a zárat...Tanulság: Legközelebb, ha biciklire lesz szükségem, inkább egy fogót veszek 20 euróért....